A lélek vasdoboz
Aminek nyitja
Rozsdás szögek között
Hánykolódik néha
A fiókban
S ha allelujás ünnepnapokon
Elővesszük mégis
Gondosan leporolva
Elfordítjuk a kulcsot a zárban
Beleejtjük az ajándékba kapott
Fényes mondatokat
Várjuk mi történik
Nagy lesz-e a csörrenés
Mert a nagy szavak
Gyakran nehezek
És könnyen megkarcolják
Az emberi kélek dobozát
Félő tekintettel
Pillantunk rájuk és
Nyugtázzuk
A fém hideg kacaját –
Természetes dolog
Elfeledve a meleg szavak
Simogató tollpihéit
Hogy súlytalan melegségük
Puha fészekké tudná
Bélelni az acélt
Ha hagynánk
Lélekké
A lelket