Amikor nyirkos, hideg kézzel
Megérint a félelem
És fagyos lehelete belenyal
Dobogó szíved melegébe
Lüktető ereidbe
Belédfojtva a levegőt
Amikor elkékült arccal nézed
Magad a tükörben
A lelked ólomsúlya
Ránehezedik minden
Kimondott szóra
És elnyomott sikolyra
Amikor keresed a frázisokat
Amelyek rég eltűntek
A feledés mély ládájában
És kétségbeesés
Dönget minden
Elsiető másodpercet
Amikor lebénult gondolatokkal
Ülsz a reggeli ágyon –
Gondolkodsz: hogyan indítod
Be újra az ékszerdoboz
Zenéjét és az életed
Tegnapi ritmusát
Akkor érkezik meg
Csöndesen a remény
És meleg karok ölelnek át
Újra megdobban a szíved
Beindul a holnap gépezete
– Veled az Isten