Decembert ír a
Naptár
Fáradt gondolatainkat
Adventi subába
Öltöztetjük
Bársonypados szánon
Suhanunk végig
A képzelet szárnyán
Bolyhos sálba burkolózva
Meleg leheletünk
Homlokon csókolja
A fagyot, szelet
S ahogy megszelídült lélekkel,
Akár a kápolna kis harangja,
Nyugtázzuk
Magunk körül a világot
A téli táj szent csendje
– a remény –
Fénylő virágokat bont
Szánkónk nyomán