Elcsendesült a vízesés
A kertben
Aranyló pókhálóval
Szőtte be a szelíd
Ősz
A kőszobrok bámuló
Tekintettel csodálták
Ahogy az utolsó
Vízcseppek
Végigfutottak a rideg
Grániton
Ahogy csak az alázat
Könnycseppjei
Tudnak talán
Lecsordulni a
Zord és
Fájdalomtól
Megkeményült
Emberi
Vonásokon
A hűvös szél
Zizzenő
Őszi avart
Lebbentett rá
Futó csókkal
Koszorúzta a
Márvány
Hableány
Halántékát
Vajon mennyi ereje van
A mozdulatlan
Mosolynak
Szeretete a
Kőből vésett szívnek
Meleg pillantása
Annak
Akinek
Kendőjét
A zord őszi
Szelek
Megtépték
S ahogy a
Halkszavú
Alkony
Átölelte derekát
Gyengéden
A hableány
Elmosolyodott