Ólomlábakon
Vánszorog az idő
Fénytelen másodpercek
Örökkévalóságában
Suttogom
Litániám
Február jeges marka tart fogva
Talán soha többé nem
Lesz tavasz
Ki szórja el a remény
Szirmait, ki fon a ködből
Bágyadt napsütést
Amely szelíd mosollyal
Köszönti a fáradt dombokat
Hol vannak a meleg örömkönnyek
Amelyek csókot lehelnek
A hegyek ormára
És megtörik
A tél gúnyos mosolyát
Hogy csilingelő csermellyé
Változzon a reménysugár
És a csipkés jégvirágok
Között csobogva
Fusson alá
Világunkba
Az éltető víz:
A szeretet
