Ahogy teltek-múltak a napok, Katica egyre jobban összebarátkozott Méh Ildivel. Délelőttönként mindketten el voltak foglalva: Méh Ildi családjával nektárt gyűjtögetett, Katica pedig ebédre való finom falatok után kutatott az illatos vadrózsabokrokon. A délutánokat azonban együtt töltötték – játszottak, vagy felfedező útra mentek.
Egy napfényes reggelen Méh Ildi izgatottan kopogtatott Katica ablakán.
– Nyisd ki, Katica, én vagyok az, a barátnőd!
Katica az ajtóhoz futott és beengedte.
– Nagy hírem van, Katica! A Nagyerdő Cirkusz csillaga, egy igazi mágus, a híres-neves bűvész, ideérkezett, itt van a Kerek Réten!
Katica tágranyílt szemekkel hallgatta, piros arca elsápadt.
– Jaj nekünk! Most mi lesz? – jajgatott. – Egy igazi, mákos fűrész…
Ildi egy pillanatig rémülten nézett barátnőjére, majd hirtelen kitört belőle a kacagás.
– Nem mákos, hanem mágus. És nem fűrész, hanem bűvész. Olyan ember, akarom mondani százlábú, aki bűvészmutatványokkal szórakoztatja a nézőket. Varázsol, meg ilyesmi. És most ez a mágus ide érkezett, hogy bemutassa a legújabb műsorát. Okvetlen meg kell néznünk! A belépődíj tetszés szerinti, vagyis azzal fizetsz, amivel csak akarsz. Én például mézet viszek neki – magyarázta.
Katica megkonnyebbülten sóhajtott fel.
– Szóval nem veszélyes… Én a legújabb piros csizmámat viszem neki, jó? Úgyis sok kell neki – azt mondtad, száz lába van…
Kulcsra zárták a kis házat és elindultak. Az egész környék ünnepi tücsökzenétől zengett és minden második útilapura ki volt függesztve a nagy esemény. Már messzirőI világítottak a színpad fényei. A Kerek Rét apraja-nagyja ott tolongott, izgatottan várta a műsort.
Amikor aztán végre beesteledett, kigyulladtak a reflektorfények és színpadra lépett a nagy mágus. Fekete ruhát viselt, arany csillagokkal. Fekete kalapot, kanárisárga tollal. Négykerekű kiskocsit húzott be maga után: kendőkkel, varázspálcával, labdákkal, színes dobozkákkal. Olyan különös jelenség volt, hogy amikor megjelent, hirtelen csend tett a nézők soraiban, még Hörcsög Ervinné is abbahagyta a köhécselést.
– De hiszen nincs is száz lába… – súgta Katica Ildinek. – Csak harminckettő van neki, ha jól számolom…
Ildi mérgesen oldalba bökte.
– Persze hogy nincs, te oktondi. De mégis több van neki, mint bárki másnak, aki errefelé lakik, ezért mondják azt,hogy száz lába van – hadarta el egy szuszra, mert beszéd közben nem tudott az előadásra figyelni.
Százlábú Mágus Kleofás egy kicsi, ezüst dobozt vett elő. Jól Iáthatóan megmutatta a közöségnek, hogy üres. Pocok Géza meg is érintette, hogy meggyőződjön róla, nincs-e benne valamilyen láthatatlan tárgy. A bűvész belehelyezte a dobozt egy piros dobozba, azt pedig egy zöldbe. Körözött egyet a varázspáIcájával, majd sorra felnyitotta a dobozokat. Láss csodát: az előbbi üres dobozból most egy szál rózsa kandikált ki, amit Kleofás úr lovagias meghajlással átnyújtott Rigó Ervinnének.
A közönség tapsolt, mire a nagy mágus egy újabb trükköt mutatott be: apróra tépett papírdarabkákból elővarázsolta a Kerek Rét Hírlap újság legutolsó számát.
Produkció produkciót követett. A legnagyobb sikere annak a műsorszámnak volt, amikor a százlábú valamennyi lábával egyszerre pörgetett különféle labdákat.
Útban hazafelé Katica és Ildi megtárgyalták a látottakat.
– Tudod, szerintem egy kicsit csaló ez a bűvész. Azt mondja, száz lába van, és a fele sem igaz – kuncogott Katica. – De azt a labdás dolgot én is kipróbálom. És a dobozosat is! Keresek egy bűvésziskolát és beiratkozom. Én is mágus leszek, a katicák sztárja! – lelkesedett.
Méh lldi egyetlen szóval sem szakította félbe, csak mosolygott kis barátnője oktondiságán. Katica pedig elhatározta: Iesz, ami lesz, kitanul bűvésznek.